Sikeres kiállítás az Epson installációs projektoraival

#moszkvater - A Széll Kálmán tér története

A Kiscelli Múzeum Közép-Európa egyik legmeghatározóbb városának, Budapestnek és a települést alakító lakosoknak a 18-21. századi történetét mutatja be. A múzeum legutóbbi kiállítása a #moszkvater – A Széll Kálmán tér története elnevezést kapta, amely a teret, annak emlékeit, múltját és jelenét dolgozta fel. A Széll Kálmán tér a városi közlekedésben és az utóbbi évtizedekben Budapest egyik ikonikus helyévé vált. Az átalakítások, újjáépítések során a térről több olyan szimbolikus elem is elkerült, mint az óra vagy a kandeláberek, melyek sokak számára magát a helyet jelentették. Azért, hogy ezeket az emlékeket megőrizze az utókornak, a múzeum megszerezte a tárgyakat a látogatók számára. Ezen eszközök beszállítását egy tárgy- és emlékgyűjtő kampány követte, amelyre számos izgalmas eszköz és történet érkezett, illetve a kurátorok kutatói munkájának eredményeként még több személyes visszaemlékezés, narratíva született.

A múzeum munkatársainak egyik legfőbb célja volt, hogy a kiállítás- korban és érdeklődésben- minél szélesebb látogató közönséget tudjon megszólítani, amihez hozzájárult az anyag látványos, magas színvonalú megjelenítése is. A nagy mennyiségű, tematikájában is sokszínű audiovizuális anyag 21. századi bemutatása, illetve a múzeumi kiállítótér impozáns mérete (több mint 15 méteres belmagassága) és különleges atmoszférája kifejezetten indokolta a hatalmas vetített felületek, valamint a projektorok használatát. 

Epson EB-G6070W: a tökéletes választás

Bár a múzeum korábban számos rendezvényen vett igénybe projektorokat, azok teljesítménye elmaradt a mostani tárlaton használt négy darab Epson EB-G6070W készülékétől. A kiállítás fő tematikai egységeit különböző témájú mozgóképek: interjúk, visszaemlékezések, művészeti projektek (nagyjáték-és dokumentumfilmek, videoklipek) alkották, ezek bemutatása a hatalmas tér miatt nagy vetítővásznakat és a projekciókat igényelt. Olyan vetítőkre volt szükség, amelyek megfelelnek a múzeum működtetési elvárásainak, a hosszú, napi nyolc órás üzemidőnek és a hat napos nyitva tartásnak. Emellett a nagy felbontású vetített kép és a megbízhatóság is elsődleges szempont volt. Ezért esett a választás az Epson EB-G6070W termékek telepítésére, amit a Mekka Interaktív Kft. kivitelezett. A kiállítás ideje alatt a karbantartásért is ők feleltek, továbbá a cég a megvalósult látvány kialakításában is meghatározó szerepet játszott. Az Epson és a Kiscelli Múzeum munkatársai tudatosan olyan partnert választottak a feladatra, aki megfelelő referenciákkal rendelkezik és kellőképpen kreatív a nem hétköznapi rendszerek tervezésében és kiépítésében. 

Nagy felület, még nagyobb élmény

Az EB-G6070W professzionális installációs projektor 3LCD technológiájának és az egyformán magas fehér- és színesfény kibocsátásának köszönhetően a videók és prezentációk élénk színekben jelennek meg, akár nappali fényviszonyok mellett is. A projektor több pozícióban is elhelyezhető az innovatív telepítési funkciónak köszönhetően, amire a #moszkvater kiállítás esetén is szükség volt. A szervezők Szabolcs János, a #moszkvater – A Széll Kálmán tér története kiállítás látványtervezőjének javaslatára, – korábbi munkái során az Epson Magyarország munkatársaival kapcsolatos pozitív tapasztalataira hivatkozva – keresték fel a cég projektorokért és üzleti megoldásokért felelős vezetőjét, Tőrős Gáspárt. Az Epson szakértőjének segítőkészsége, a technikai kihívásokra való nyitottsága és rugalmas hozzáállása hozzájárult, hogy a helyszínbejárást és a látványtervek megismerését követően az EB-G6070W projektorokra esett a választás. Az 5500 lumen fényerejű készülékek jelentősen hozzájárultak a tárlat sikeréhez, hiszen az említett technológiáknak köszönhetően képminőségükkel és a technikai paramétereikkel a kiállítók és a látogatók egyaránt elégedettek voltak. A vetítők a közel öt hónapos nyitva tartás ideje alatt megbízhatóan, hibátlanul működtek. 

Sikeres kiállítás az Epson projektoraival

Az Epson EB-G6070W projektorok telepítése valamint működtetése rendkívül gyors és egyszerű. A széles tartományú lencsemozgatás lehetővé teszi a képek torzításmentes vetítését a problémás, egyenetlen felületekre is. A projektor függőlegesen 360 fokban elforgatható, így a kép közvetlenül a plafonra vagy a padlóra is vetíthető. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a Kiscelli Múzeum tárgyi hónapjainak átlag látogatottsága megháromszorozódhatott. Sok vendég többször, két-három alkalommal is visszalátogatott a kiállításra, hogy elidőzzön a kanapékban és végig nézze a videoklipeket, dokumentumfilm részleteket és a 36 interjút, melyek a video-választó programban szerepeltek. A 4x3, 6x4 méteres vetített felületek révén a tévékészülékekhez képest lényegesen nagyobb számú látogató tudta egy időben megtekinteni az összegyűjtött audiovizuális anyagot. A kiállítók tervei közt szerepel Epson termékek vásárlása, amely beruházások a múzeum a 2017/2018-as évre tervezett kiállításainak technikai igényeitől is függnek. 

Cikk adatai

KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA

Case study downloads

Key facts

  • A 3LCD technológiának és az egyformán magas fehér- és színesfény kibocsátásának köszönhetően a videók és prezentációk élénk színekben jelennek meg, akár nappali fényviszonyok mellett is A projektor több pozícióban is elhelyezhető az innovatív telepítési funkciónak köszönhetően, amire a #moszkvater kiállítás esetén is szükség volt 5500 lumen fényerő Az Epson EB-G6070W projektor telepítése és működtetése rendkívül gyors és egyszerű A széles tartományú lencsemozgatás lehetővé teszi a képek torzításmentes vetítését a problémás, egyenetlen felületekre is A készülék függőlegesen 360 fokban elforgatható, így a kép közvetlenül a plafonra vagy a padlóra is vetíthető

Kapcsolódó sajtóközlemények

Grundfos industry museum chooses Epson LightScene
BŐVEBBEN
A Recom Art Epson nyomtatókat használ már közel 20 éve.
BŐVEBBEN
A forgalmas thai gyorsbüfé az Epson mPOS-megoldását választja
BŐVEBBEN