A FUD-MEN tintasugaras vászonnyomtatásba fog a SureColor SC-S nyomtatókkal

A FUD-MEN egy családi vállalkozás, amely dél-lengyelországi két üzemében több mint 500 főt foglalkoztat. A vállalat a szakértelmének köszönhetően világelsővé vált a fali dekorációs termékek terén, legyen szó műalkotásról, poszterről, keretről, tükörről, vagy éppen polcról.

A FUD-MEN legfőbb ügyfele az IKEA, a világ egyik legnagyobb bútor-kiskereskedője. A több mint 20 éves múlttal rendelkező stratégiai partnerség keretében a FUD-MEN különféle nyomtatott termékeket biztosít, főleg dekoratív célokra, amelyeket aztán az IKEA világszerte értékesít az áruházaiban.

Ennek eredményeképp a vállalat óriási mennyiségben állít elő kiváló minőségű vászonnyomatokat – például 1,2 millió m2-t 2015-ben –, amelynek többségét ofszetnyomtatással készítik. A vállalat most ugyanakkor befektetésbe fogott, és az analóg egységeit az Epson nagy méretű tintasugaras nyomtatóira kezdte cserélni, kihasználva ezzel a tintasugaras technológia által biztosított, termelést és munkafolyamatot érintő jelentős előnyöket. A FUD-MEN végül nyolc darab 64" méretű Epson SureColor SC-S60610 nyomtatót telepített a már meglévő két SureColor SC-S50610 mellé. A FUD-MEN az üzemeltetés megkezdése után az első három hónapban nagyjából 285 000 m2 vászonnyomatot készített 290 mm x 290 mm mérettől akár 1500 mm x 2100 mm méretig.

Nyomtatófarm a nagyobb rugalmasság és skálázhatóság érdekében

A FUD-MEN nem egyetlen, ultra nagy kapacitású készülékben gondolkodott, hanem az úgynevezett „nyomtatófarm” megközelítést alkalmazták. A nyomtatási iparágban működő vállalatoknál egyre elterjedtebb, hogy egyetlen nagy kapacitású gép helyett inkább több kisebb, ugyanolyan nyomtatót választanak. Ez a megközelítés számos előnyt jelent, például nagyobb rugalmasságot, jobb skálázhatóságot és párhuzamos feladatvégzést.  

„A SureColor SC-S60610 nyomtatók számos üzleti és támogatással kapcsolatos előnyt nyújtanak a korábbi eszközeinkhez képest” – mondta Krzysztof Maciejewski a FUD-MEN képviseletében. „A hatékonyság jelentősen nőtt, főleg azért, mert folyamatosan nagyszerű nyomtatási minőséget biztosítunk, méghozzá jobb nyomtatási sebességgel. Az SC-S60610 ráadásul továbbfejlesztett és pontosabb tekercses adagoló mechanizmussal van felszerelve, amelyben a nyomógörgők a nyomtatási terület teljes hosszát érik. Mindez hatékonyan akadályozza meg a vászon gyűrődését és elhajlását.”

A SureColor SC-S sorozatban az Epson legújabb UltraChrome GS3 tintája található. Ez a típus szélesebb színteret, gyorsabb száradást és kevesebb szagot biztosít. Az Epson legújabb PrecisionCore TFP nyomtatófejeivel és a változócseppméret-technológiával felszerelt SureColor SC-S60610 modellek számos előnyt jelentettek a termelés során. „A kívánt nyomtatási minőség eléréséhez korábban hat, sőt olykor nyolc menetben kellett nyomtatnunk” – teszi hozzá Krzysztof. „A SureColor SC-S60610 használatával a vászonfeladatok nagyjából 90%-át négy menetből elkészítjük.”

Kiváló minőség és gyors átfutási idő

Az SC-S60610 modell kiváló nyomtatási minőséget, gyors átfutási időt, valamint kifogástalan nyomtatási eredményt biztosít nyomathordozók széles választékán. A SureColor SC-60610 a legújabb precíziós nyomathordozó-adagoló és automatikus feszítésvezérlő (AD-ATC) rendszerrel kategóriája legnagyobb nyomathordozó-elhelyezési pontosságát és feltekercselését garantálja. Ennek eredményeképpen a modell akár sötétben, felügyelet nélkül is képes maximum 45 kg tekercsadagolású nyomathordozó kezelésére. Az Epson PrecisionCore nyomtatófejek nemcsak 1440 x 1440 dpi felbontásra képesek még jobb nyomtatási sebességgel, de az új, automatizált nyomtatófej-tisztítási folyamat az állandó, pontos nyomtatási minőségről is gondoskodik.

„Az új nyomtatófej-tisztítási rendszer alapjaiban meggyorsítja a teljes folyamatot, így nagyobb üzemidőt és jobb hatékonyságot érhetünk el” – mondta Krzysztof. „A saját tesztjeink azt mutatták, hogy a SureColor SC-S60610 modellek 2 m2 /órával gyorsabbak a korábbi gépeknél. Ráadásul a 745 W-os csökkentett teljesítményfelvételnek köszönhetően 18%-ot spórolunk meg az energiafelhasználás terén. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egyik SC-S60610 nyomtatónk ingyen üzemel.”

A FUD-MEN vásárlásakor további tényező volt a tintafogyasztás és a kellékanyagok költsége. „Az adatok azt mutatták, hogy a telepítés utáni első három hónapban nagyjából 25%-kal kevesebb tintát használtunk. Ha ehhez hozzávesszük az Epson új UltraChrome GS3 tintáinak alacsonyabb árát, és hogy ezek magasabb nyomtatási sebesség esetén is elképesztő minőséget biztosítanak, akkor a SureColor SC-S60610 valóban segít nekünk versenyben maradni az egyre nagyobb kihívásokat jelentő piacon.”

Cikk adatai

KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA

Case study downloads

Media Downloads

Key facts

  • A FUD-MEN nyolc SureColor SC-S60610 nyomtatót telepített, amelyekkel dekoratív fali termékeket készítenek ügyfeleik számára A nyomtatókat „nyomtatófarmként" telepítették a nagyobb rugalmasság és skálázhatóság, valamint a párhuzamosan végezhető munkák érdekében A FUD-MEN vállalatot lenyűgözte az SC-S60610 sebessége és minősége, valamint a teljesítményfelvételben adódó jelentős csökkenés

Kapcsolódó sajtóközlemények

Páratlan élmény az Epson projektoroknak hála a Sinestesia étteremben
BŐVEBBEN
Grundfos industry museum chooses Epson LightScene
BŐVEBBEN
A Recom Art Epson nyomtatókat használ már közel 20 éve.
BŐVEBBEN